2015.03.22. 13:14, Margit-1225
Az utols pillanatban megmenekltek a csdtl, jelen voltak az idnynyit helysznn is, m 2015-ben mg nem lthattuk ket a plyn. Mozgalmas hnapok llnak a Manor Marussia mgtt. Az istllnak sikerlt j befektett tallnia, akinek segtsgvel vgl ott lehettek az Ausztrl Nagydjon, m ott egy bonyolult szoftverproblma miatt talaktott 2014-es autjuk vgl egy mtert sem tett meg, miutn mg csak beindtani sem tudtk azt.
Bernie Ecclestone mr ezt kveten hborgott, mondvn, az istllnak eszben sem volt rajthoz llni Melbourne-ben, csupn a tavalyi 9. helykrt jr bnuszpnz miatt replt el a kontinensnyi orszgba. s ha a szezon msodik futamn, Malajziban is a garzsban maradnnak, vlheten a brit nem csak az utazsuk kltsgeit fizetteti majd ki velk, de taln a szban forg kzel 50 milli dollrt is megvonja tlk.
Graeme Lowdon, a csapat sportigazgatja azonban a BBC-nek elmondta, biztos benne, hogy Malajzira sikerl megoldst tallniuk problmikra. „Mire Kuala Lumpurba rkeznk, sokkal jobb helyzetben lesznk” – nyilatkozta. „Csapatknt (Melbourne-ben) elszalasztottuk az eslyt, hogy bizonytsuk, kpesek vagyunk megcsinlni. Ez elssorban a szoftverek miatt volt, ezek az autk rendkvl bonyolultak. Ha minden jl ment volna, ez nem is lett volna gond, de az let mr csak ilyen.”
„Alapveten elg kis problmkrl volt sz, de amikor fesztett hatridkhz vagy ktve, az felnagytja a gondokat. Senki sem engedett volna versenyezni minket htfn, amikor mindenki ms vasrnap llt rajthoz…”
Lowdon kiemelte, szinte alig volt pr hetk a 2014-es autjuk talaktsra, gy nem csoda, hogy nagy a lemaradsuk. Pedig ha a tervek szerint folytathattk volna a munkt 2015-s autjukon, idn akr fel is zrkzhattak volna egyes rivlisokra. „Ez egy komoly erprba mindenki szmra. Az elz v kzepn sikerlt olyan helyzetbe hozni a csapatunkat, amivel zavarba hozhattunk volna tbbeket 2015-ben. Kilencedikek lettnk a bajnoksgban, s kt csapatot is sikerlt legyznnk, akik alapveten gyorsabb autval rendelkeztek, s jobban felszereltek. Mi viszont hatkonyabban versenyeztettk az autinkat.”
„Most, hogy ltom az ellenfeleket, hol tartanak 2015-ben, a mi 2015-s autnkkal, amelynek fejlesztse mr elrehaladott llapotban volt, tnyleg felhvhattuk volna a figyelmet magunkra – ha nem kellett volna lellnunk. Most viszont a fejldsnk is megllt, s megint meg kell prblnunk behozni a lemaradst” – kesergett a brit szakember.
( motorsportal.hu )