2012.04.27. 11:13, Margit-1225
Annak ellenre, hogy a plyn nagyon koptak az abroncsok, Di Resta ragyogan hasznlta ki erejt a ktkillsos taktikval s a csapat idei legjobb eredmnyt rte el a hatodik hellyel.
A fiatal skt versenyz volt az egyetlen versenyz, aki ellenllt a harmadik bokszkills csbtsnak s br 10 krrel a kocks zszl eltt az utols szett abroncsok kezdtk megnehezteni a helyzett, ravaszul kihasznlva a KERS-t sikerlt az t ldz Fernando Alonso eltt maradnia. Tz tizedmsodperccel a spanyol eltt haladta t a clvonalat.
"Magtl rtetden mskpp jtszottuk ki a krtyinkat, mint a tbbiek, megprblkoztunk a kt killssal" magyarzta Di Resta a csapat hivatalos honlapjn. "Ha mkdtt, a legjobb helyzetben kellett lennnk hozz. OK, a vgn mr sebezhetek voltunk, de sszessgben el kell fogadnod, hogy a verseny vgn nhny pozcirt tmadhatv vlsz."
"(Az utols krben mr nem volt abroncsom), de mentem vele, egy kicsit jobban nyomtam a gzt a kelletnl. De Fernando soha nem adja fel, igaz? Akkor sem tette. A mrnk folyamatosan tjkoztatott s azt mondtam, hogy "Hagy koncentrljak, tudom, hogy ott van, de megteszem, ami tlem telik." s jl jtszottam a krtyimmal, mert a kr vgre meg tudtam rizni a KERS-t, amikor sokkal tmadhatbb vltam."
Br Alonst maga mgtt tudta tartani a vgig, az utols etap eleje fel el kellett engednie Nico Rosberget a Mercedesszel. Azonban elgedett volt ezzel a problematikus dntssel.
"Megprbltam megnehezteni Nico dolgt, de tl gyorsan kopott a gumi alattam, mivel a verseny elejn kopott gyorsabban, megtehette" magyarzta. "Az a te pillanatod. Elkapott, de a hatodik hely szmunkra hatalmas eredmny, valsznleg hasonlt rtnk el az autnkkal, mint amit Vettel gyzelme jelent."
Di Resta remli, hogy a j teljestmny ersti a csapat nbizalmt s a jv hnapban a Spanyol Nagydjon hasonl sikereket rnek el.
"Azt hiszem, amikor ilyen eredmnyt rsz el, kzelebb kerlnk egymshoz a csapattal, mert szerintem mindenki teljestmnye adott, hogy elrelpjnk s megprbljunk a legjobban dolgozni. s valsznleg a csapat minden eddig teljestmnyt fellmltuk" tette hozz. "Boldogan megynk Barcelonba s remljk, hogy erre tudunk pteni."
Mieltt Di Resta versenyezne a Catalunya plyn, jv hten Mugellban tesztel a Force Indival. Szerdn fog a VJM05 kormnya mg lni.
( formula.hu )
