„Hová tűnt Damon Hill?” – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. 

Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

A Ferrari szurkolói az új Gilles Villeneuve-öt látták benne, és imádták, a – nem csak – tinilányok a kék szemeitől olvadtak el: Jean Alesi a Formula–1 egyik legnépszerűbb alakja volt a kilencvenes években. A Tyrrellben mutatkozott be, korai reménykeltő teljesítménye után a Ferrarihoz került, amelynek egyik legsikertelenebb korszakát átvészelve több futamon is közel került a győzelemhez, hogy aztán nagy balszerencsével elbukjon.

Az 1995-ös Kanadai Nagydíjon aztán összejött a várva várt győzelem, ráadásul a Villeneuve-ről elnevezett pályán, a 27-es rajtszámú Ferrarival érte el karrierje legnagyobb sikerét. Távozását csak Michael Schumacher érkezésével magyarázhatta meg a Ferrari vezérkara, Alesi F1-es pályafutása második felében pedig leszálló ágba került, a Benettonnál és a Saubernél még bele-belekóstolt a sikerbe, de a Prost és a Jordan már valóban a véget jelentette.

A francia szupertehetség a Tyrrell-lel csodákat tudott művelni, az 1990-es Amerikai Nagydíjon óriási csatában kapott ki Ayrton Sennától Phoenixben. A Ferrari magához csábította, s bár szicíliai származását kívülről sokan előnynek tartották, Alesi mindig úgy érezte, ez Olaszország középső és északi részén egyáltalán nem használt neki.

Sokat mond róla, hogy is imádták a Scuderia hívei, akik szenvedélyes hozzáállása és virtuóz stílusa miatt egyaránt tisztelték. Mindez Gilles Villeneuve-re emlékeztette őket, mint ahogy az is, hogy Alesi ugyanúgy távol tartotta magát a csapaton belüli politikától, mint a legendás kanadai.

Rengeteg keserűség érte Monzában Alesit, mégis imádta, mert a Ferrari hazai pályáján az atmoszféra mindenért kárpótolta. 201 F1-es rajtján egyetlen győzelmet aratott, de sokkal többig is eljuthatott volna, amivel tisztában is van.

„Tizenhatszor voltam második az F1-ben, nyolcszor estem ki az első helyről. Hihetetlen, hogy mostanság mennyire megbízhatóak az autók, minden tiszteletem a szakembereké, irigylem is kicsit a mostanság versenyzőket” – mondta Alesi, aki 2001-es visszavonulása óta is aktívan versenyez.

A német túraautó-bajnokságban 2002 és 2006 között öt idényen keresztül indult, s bár négy versenyt megnyert, az összetettben az 5. helynél többre nem vitte. 2008-ban az ázsiai F1-es futamok betétprogramjában szereplő Speedcar-sorozatban indult, majd 2010-ben a Sportautózásban is kipróbálta magát.

Tavalyelőtt a Lotus nagykövete lett, bemutatókon szerepel, és az IndyCar-sorozatba motorszállítóként az idén beszálló vállalatnak köszönhetően lehetőséget kap az Indy 500-on is. A Newman/Haas-istálló biztosít autót neki, amely az idén nem szerepel a teljes idényben, Alesihez hasonlóan csak Indianapolisban áll rajthoz.

„Ez a legérdekesebb feladatom azóta, hogy visszavonultam az F1-től. Nem aggódom az oválpálya miatt, de komolyan veszem a feladatot, nagy nyomást helyeztem magamra. Keményen edzem, hogy az első pillanattól kezdve csúcssebességgel száguldhassak. Nem tűztem ki konkrét célt magam elé, majd meglátjuk, mire jutok” – mondta az Indy 500-as programról a 47 éves Alesi, akinek Avignonban, szülői házához közel van egy 17. századi háza egy hatalmas birtokkal, amelyen főleg szőlőtermelés és borkészítés folyik. Otthonában egyetlen trófeát őriz (értelemszerűen az egyetlen F1-es győzelméért kapott díjat), a többit édesanyjára bízta, ő gyűjti.

Ezen kívül az olasz televízió szakértőjeként meg szokott jelenni F1-es futamokon is, mert fontosnak tartja, hogy közel maradjon a tűzhöz, esze ágában sincs elszakadni a sportágtól. Még a Lotus csoport kivonulása után sem, a szíve ugyanis még mindig a Ferrariért dobog.

( nemzetisport.hu )