Hborog a McLaren: Alonso igenis boldog
2015.04.15. 18:36, Margit-1225
A McLaren-istll teljes mellszlessggel kill az utbbi idben sokat kritizlt versenyzje, Fernando Alonso mellett. ric Boullier hangslyozta, Alonso teljesen boldog csapatuknl.
Fernando Alonso a knai htvgn szmos kritikt kapott az F1-es szakrtktl s jsgrktl egyarnt. Egy olasz riportern tl is ltt a clon, amikor kzssgi oldaln srtegette a spanyolt. Kijelentsrt a Sky Italia televzi fel is fggesztette t. Az gyet a McLaren sem hagyta sz nlkl, s hatrozottan killt versenyzje mellett.
„Csodlkozva s csaldottan olvastuk (Paola) Saluzzi kisasszony bejegyzst, amelyet durvnak, helytelennek s alaptalannak tartunk. rmmel vettk, hogy vgl trltk is azt. Tudjuk, hogy Saluzzi kisasszony azta mr elnzst krt, s ez gy is van rendjn” – nyilatkozta a csapat szvivje.
A sajt az elmlt hnapokban februri tesztbalesete kapcsn is sokat foglalkozott Alonsval, s tbben gy vlik, a furcsa krlmnyek, valamint a csapat gyenge formja miatt korntsem felhtlen a csapat s a spanyol viszonya. ric Boullier versenyigazgat ismt igyekezett rcfolni erre. „Alonso boldog a McLarennl. Nem tudom, hnyszor kell mg elmondanom ezt” – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak. „Az emberek igyekeznek ket verni kznk, de nincsenek problmk. Mg ha ht ve mr versenyzett is itt, az t krlvev emberek jak, s mikzben id kell az sszeszokshoz, elrulhatom, hogy mris nagyon elgedett vagyok a csapaton belli hangulattal, valamint ahogyan egytt dolgozunk. Fokozatosan minden egyre jobb lesz a szezon elrehaladtval.”
A fokozatos fejlds az idei autra is jellemz lesz. Boullier mr korbban jelezte, az eurpai idnykezdsre, Barcelonra minden tekintetben megjulnak, s egy tovbbfejlesztett erforrssal szllnak harcba az eddigieknl jobb eredmnyekrt. „Tovbbfejlesztjk a motort. Tudjuk, hogy ezen a tren mg van min javtanunk, de az MP4-30-as is fejldni fog. Barcelonban rkezik majd az tfog aerodinamikai fejlesztsi csomagunk, hiszen ez a plya a legalkalmasabb mrce ahhoz, hogy lsd, j munkt vgeztl-e vagy sem” – magyarzta Boullier.
( motorsportal.hu )