|
Wolff elmondta, hogyan viszonyul a Mercedes a csapatutastshoz2015.04.14. 17:42, Margit-1225
A Mercedes mg korban tudja tartani piltit, teht nem fog beleszlni Lewis Hamilton s Nico Rosberg kzdelmbe – jelentette ki a stuttgartiak motorsport-igazgatja, Toto Wolff. A szakember egyrtelmv tette, hogy „klasszikus csapatutastst” tovbbra sem lthatunk a cmvdtl.
A csapaton bell ismt kezd feszltt vlni a hangulat, miutn Rosberg a Knai Nagydj vasrnapi sajttjkoztatjn azzal vdolta mrkatrst, hogy szndkosan lasstotta t a megmrettets alatt, ami miatt Sebastian Vettel egyre kzelebb tudott kerlni hozz. A nmet a csapatrdin is Hamilton „felgyorstst” krte a Mercedestl, elmondsa szerint ugyanis a ktszeres vilgbajnok tl lassan haladt eltte. Az alakulat gy is tett, Hamilton pedig begyjtotta a raktkat.
A cmvd a futam utn elmondta, hogy a krdses idpontban sajt versenyre s a gumiabroncsok kmlsre sszpontostott, teht nem a mrkatrssal – avagy az feltartsval – volt elfoglalva. Wolff szerint a csapat sem szndkozott megzavarni a ktszeres vilgbajnokot, hiszen k csak a legvgs esetben szlnak bele a piltk kzdelmbe. „Ha egyszer eljn az a pillanat, amikor be kell avatkoznunk, mert mondjuk fenn ll a veszlye annak, hogy elvesztnk egy futamgyzelmet, akkor kzbe fogunk lpni” – idzi az osztrk szakember szavait az Autosport.
„Mr nincs akkora elnynk, mint volt a tavalyi szezonban, amikor is az utols pillanatig engedtk kzdeni ket. Teht valahogyan kezelnnk kell a kettejk kztti klnbsget. Azt, amit tiszta csapatutastsnak tartunk – s amire a mltban szmtalan pldt lttunk mr – vagyis, hogy nem engedik meg, hogy az egyik aut elzzn, azt egszen biztosan nem fogjuk alkalmazni” – folytatja gondolatmenett a negyvenhrom ves sportvezet.
Noha maga egyelre nem prtolja, Wolff mgis tisztban van azzal, mirt alkalmazta nhny rivlis ezt a mdszert az elz vekben, vtizedekben, st el is fogadja dntsket. „Meg tudom rteni, hogy nhny csapat mirt alkalmazta ezt [a klasszikus csapatutastst] a mltban, hiszen nyoms alatt voltak, azaz meg volt a lehetsg arra, hogy elvesztsk a vilgbajnoki cmet. Mi mg nem voltunk ilyen helyzetben. Most azonban mg van lehetsgnk arra, hogy ilyen drasztikus megoldsok nlkl kezeljk a helyzetet” – zrja gondolatait a motorsport-igazgat.
( motorsportal.hu )
| |