Lotus: Versenyzn utn knai versenyz…
2015.03.25. 11:27, Margit-1225
jabb fejlesztversenyzt szerzdtetett a Lotus-istll. A hongkongi Adderly Fong rkezse mris jra a kritikk kereszttzbe lltotta az enstone-iakat.
A tl folyamn mr Carmen Jord szerzdtetse hallatn is sokan felkaptk a fejket. Az enstone-iak sokakat megleptek azzal, hogy a komolyabb sikereket felmutatni nem tud spanyol hlgyet felvettk versenyzprogramjukba, s a szimultoros munkjukat segtend fejlesztversenyznek neveztk ki. A rossz nyelvek szerint fknt marketing clok miatt.
A Lotus kedden bejelentette, jabb fejlesztversenyzt igazolt: mgpedig a hongkongi szlets Adderley Fongot, aki a jvben a GP3-as s az zsiai GT-bajnoksgban val versenyzse mellett mostantl rendszeres vendg lesz az istll szimultorban, ahol az j aut fejlesztsben segdkezik. „Nagyon ers versenyzfelllsunk van, Adderly most ehhez csatlakozik. Nagy lehetsg ez szmra a tanulsra. Eltkltk, hogy jra versenykpesek lesznk, s Adderley munkja a sznfalak mgtt hozzjrulhat ennek elrshez” – nyilatkozta a Lotus gyvezet igazgatja, Matthew Carter.
„Megtanulhatom, miknt mkdik egy F1-es csapat a htvgk sorn, s azltal, hogy rszese lehetek ennek, felbecslhetetlen tapasztalatokra tehetek szert. Boldog vagyok, de ezek mg csak az els lpsek. Szeretnm, ha n lehetnk az els knai versenyz a Forma–1-ben, amivel npszersthetnm a sportgat Knban s Hongkongban” – mondta cljairl Fong.
A 25 esztends Fong meglehetsen ksn, 14 vesen kezdett autversenyezni – jelenleg a GP3-as Koiranen Racing-csapat tagja, valamint a GT zsia-bajnoksg rsztvevje. A GP3-sorozatban az idei lesz a harmadik szezonja, eddig mindssze kt pontot szerzett, 2013-ban a 21., 2014-ben a 24. helyen vgzett az sszetettben. Az F1 ugyanakkor mr nem ismeretlen terep szmra: tavaly egy ktves Sauberrel tesztelt Valenciban, Abu-Dzabiban pedig rszt vett egy szabadedzsen is.
A komolyabb mlt s sikerek hinya miatt persze a Lotus mris jabb kritikkat kap filozfija miatt, mondvn, Fongot csupn marketingrtke s pnze miatt alkalmaztk. Mindez ugyanakkor elssorban nem a viszonylag kis kltsgvetsbl gazdlkod istllra, sokkal inkbb a sportg egszre nzve lehet kellemetlen…
( motorsportal.hu )