Mindössze egy Forma-1-es futamon vett részt, mégis sokan korunk egyik legjobb autóversenyzőjének tartják. André Lotterer, a Le Mans-i 24 órás háromszoros győztese elmondta, miért nem indult több királykategóriás megmérettetésen, noha tavaly lett volna lehetősége.

Lotterer rajong az autóversenyzésért, elégedett eddigi pályafutásával és már első ránézésre is egy olyan ember benyomását kelti, aki remekül érzi magát a bőrében, valamint a volán mögött, üljön akár egy LMP1-es Audiban, egy Dallara-Toyotában, avagy egy F1-es Caterhamben – jegyzi meg az Autosport szakírója, Gary Watkins, aki nemrég egy hosszabb interjút készített a német pilótával. A versenyzésről azt vallja, ez „első számú szenvedélye, sőt ez az ő élete”, ami akár közhelyesen is hangozhat, a szakíró viszont váltig állítja, Lotterer teljesen őszintén beszél, amikor ilyen lelkesedéssel írja körül választott szakmáját.

„Az ember úgy érzi, ő igazi áldásként tekint a vezetésre, a versenyzésre” – magyarázza Ralf Jüttner, az Audi Team Joest ügyvezetője, aki hosszú évek óta testközelből figyelheti Lotterer pályafutását. „Én úgy gondolom, hogy ez is része annak, hogy ilyen sikeressé vált. A Hosszútávú Világbajnokság (WEC) szezonzárója után volt egy parti, ahol hosszasan beszélgettünk néhány pohár koktél mellett. Gyermeki lelkesedéssel mesélt arról, mit csinál a versenyautóban. Nagyon elégedett azzal, amit tesz, ez pedig megkönnyíti a dolgát, így jobban érvényesíthet kivételes tehetségét, hogy minden egyes alkalommal maximálisan teljesítsen, amikor a volán mögött ül” – folytatja.

A háromszoros Le Mans-i győztes, és a WEC 2012-es bajnoka tehát nemcsak művelője az autóversenyzésnek, hanem rajongója is. Watkins például megjegyzi, hogy az Autosport magazint is rendszeresen olvassa, 2013-ban pedig büszkén vette tudomásul, hogy a lap szakértői beválasztották az 50 legjobb versenyző közé, aki (addig) sohasem vett részt F1-es futamon. Egy évvel később ugyanilyen lelkesen fogadta el a Caterham ajánlatát, amikor az istálló tanácsadója, Colin Kolles felkereste és felajánlotta, hogy részt vehet a Belga Nagydíjon.

Lotterer rendkívül izgatott volt, hogy egy újabb „sort kipipálhat” a listáján, a F1-es versenyig vezető út azonban nem volt annyira könnyű, mint amilyennek tűnt, mert bár az Audi elengedte a futamra, másik csapata, a Japán Super-Formulában érdekelt TOM’S nem lelkesedett az ötletért, a Belga Nagydíj időpontja ugyanis ütközött a széria egyik viadalával. „A TOM’S nem volt boldog, de ezt a döntést én hoztam meg, hiszen egy olyan dolog volt, amit mindig ki akartam próbálni. Tudom, hogy az én koromban [a futam idején 33 éves volt] az ember már nem fog ehhez hasonló lehetőséget kapni. Ez olyan esély volt, ami igazából egyszer adódik az életben, szóval egészen egyszerűen nem utasíthattam vissza” – meséli a német.

A Forma-1-re azonban tényleg csak „egyszeri lehetőségként” tekintett, pályafutását ugyanis már nem akarta új mederbe terelni, noha a Caterham később is felkereste (például az Olasz Nagydíj és a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt). Lotterer azonban nem akart folyamatosan a mezőny végén harcolni, ezzel ugyanis a királykategória varázsa is megtört volna. „Az egész Forma-1-es dolog elveszítette volna a varázsát, ha több versenyen is részt veszek, és ott ragadok a mezőny végében. Ez egy egyszeri alkalom volt, és nekem így volt a legjobb. Az Audi is elégedett volt, és sokan tiszteletteljesen beszéltek az eredményemről [jobb rajthelyet szerezz, mint csapattársa Marcus Ericsson]. Ha részt veszek egy versenysorozatban, akkor általában a győzelmet célzom meg, a diadal és az, hogy versenyképes vagyok, tesz igazán elégedetté!”

Nem akart minden áron visszatérni, mégis Le Mans királya lett

Ez megmagyarázza, miért volt rendkívül boldog már a 2003 és a 2008 közötti időszakban is, amikor (miután kapcsolatba került a Jaguar Forma-1-es alakulatával, a királykategóriába azonban jutott be) csak Japánban versenyzett a Super-Formula és a Super-GT bajnokságokban. „Boldogan versenyeztem mindkét szériában! Persze mindig reménykedtem abban, hogy kapok majd valamilyen lehetőséget Európában, de sohasem jött semmi komoly, szóval eldöntöttem, hogy csak akkor térek vissza, ha valami igazán nagy ajánlat érkezik” – emlékszik vissza a 33 éves sportember, aki az Opel és a Mercedes, később pedig az Audi DTM (Német Túraautó Bajnokság) autóját is tesztelhette, de ez a sorozat sem tudta visszacsábítani Európába. „Mindhárom gyártótól kaphattam volna lehetőséget, de nem tartottam vonzónak, nem éreztem, hogy ez lenne a helyes út. Nem akartam minden áron visszatérni Európába, a rivaldafénybe!”

Az öreg kontinensre végül a megbízhatósági versenyek kedvéért tért vissza, és – bár Japánban rendkívül sikeres pályafutást épített fel – neve is a Le Mans-i eredmények miatt került be az autósport nagykönyvébe. 2009 óta hatszor vett részt a klasszikus viadalon és három győzelmet szerzett (2011, 2012 és 2014), 2012-ben pedig a világbajnoki címet is megszerezte csapattársaival. Nyilatkozata során erről és az első Le Mans-i sikerről is beszélt. „Emlékszem, egy irodában ültem, szemben Dr. Wolfgang Ullrichkal [az Audi Sport első embere], aki akkor még nem bízott bennem különösebben. Azt mondta, hogy majd a futamok után ítélkeznek felettem, hiába teljesítettem hiba nélkül a teszteket. Amikor megérkezett az új autó, egyből jól éreztem magam benne, a belga futam jól ment, és akkor már úgy éreztem: készen állok!”

„Dr. Ullrichnak nem volt ellenére, hogy Japánban is versenyezzek, sőt azt mondta, hogy személyes és versenyzői szempontból is az lesz a legjobb, ha folytatom ottani pályafutásomat. Nagyon humánus figura, megértette, hogy ez a két dolog párhuzamosan is működni fog, és működik azóta is! A 2011-es verseny különleges volt, hiszen nagyon keményen küzdöttünk a Peugeot-val, az utolsó kiálláskor hat másodperc volt a különbség a végén pedig tizenhárom. Ilyenkor jön rá az ember újra és újra, hogy mentálisan milyen kemény ez az egész. Vezettem, de azt hittem én vagyok a második, és a táblán egyre nagyobb és nagyobb volt a különbség, akkor úgy gondoltam, elveszítettem a versenyt. Le Mans az a hely, ahol a történelem íródik, de persze jó, hogy van egy bajnokságunk is” – magyarázza.

Elszalasztott Forma-1-es lehetőségek – de miért ilyen jó pilóta?

Lotterer tehát valóban elégedett pályafutásával és már nincs szüksége a Forma-1-es szerepvállalásra, korábban viszont lett volna lehetősége arra, hogy a királykategóriában versenyezzen, a dolgok azonban sohasem alakultak úgy, hogy elkezdhesse karrierjét. „Való igaz, voltak lehetőségeim. Támogathatott volna a BMW is; emlékszem milyen ideges voltam, amikor Gerhard Bergerrel [a BMW akkori motorsport-igazgatója] beszéltem telefonon, 17 éves voltam és arra gondoltam, hogy ez az egész a GT irányba vezet majd, vagy valami hasonló helyre. De maradhattam volna a Red Bull-lal is [a bikások szponzorálták első F3-as szezonját Németországban], de én akkor a Jaguart választottam, akkoriban még senki sem tudta, mik is a Red Bull tervei, kicsit korán volt még. A Jaguar kézenfekvőnek tűnt, de a csapatnál minden megváltozott, amikor Niki Laudát Bobby Rahal váltotta a vezetői székben, ő pedig Antonio Pizzoniát támogatta” – emlékszik vissza.

Több mint tíz évvel később, mégis teljesíthette első Forma-1-es versenyét. „Semmi veszítenivalóm nem volt, mégis úgy éreztem, komoly nyomás nehezedik vállamra. Úgy éreztem, a WEC egészét a hátamon cipelem, hiszen az emberek azt hiszik, a Forma-1-ben vannak a legjobb pilóták, a többiek pedig gyengébben én pedig meg akartam mutatni, hogy tévednek! Ott voltam, és teljesíthettem egy álmom, és szerettem volna jól menni. Persze elsősorban jól akartam érezni magam, de amikor megérkeztem, rájöttem arra, hogy életem legnagyobb kihívás lesz az, hogy egy Forma-1-es autót vezessek egy egész hétvégén keresztül, úgy hogy előtte nem is teszteltem azt” –zárja gondolatait a német, akinek a futamon mindössze néhány méter jutott, autója erőforrása ugyanis megadta magát.

A háromszoros Le Mans-i győztes neve mellé tehát mindössze egy F1-es futam került, mégis sokan korunk egyik legjobb pilótájának tartják. Ralf Jüttner azt is elmagyarázta, miért: „André nem egy olyan versenyző, aki beszáll az autóba és azt mondja, hogy az most alulkormányzott, vagy túlkormányzott, de sebaj, majd valahogy elvezetem a következő két órában. Ő folyamatosan igyekszik alkalmazkodni a változó körülményekhez, függetlenül attól, milyen a pálya, az autó, vagy a gumiabroncs. És nagyon jól alkalmazkodik ezekhez a dolgokhoz, ami különlegessé teszi őt. Továbbá nem olyan pilótáról van szó, aki bejön, és azt mondja, hogy adjunk neki egy bukócsövet, és szevasz. Persze neki is kell egy mérnök, de nagyon jól tudja, mit csinál az autója és el is tudja magyarázni azt. Olyan pilóta, akit nagyon kedvelnek a mérnökök” – magyarázza a szakember.

( motorsportal.hu )