|
Ricciardo: Ennél jobbra jelenleg nem vagyunk képesek2014.04.06. 09:55, Margit-1225
Idén második alkalommal végzett a legjobb háromban Daniel Ricciardo időmérő edzésen – az ausztrál ezúttal azonban Malajziában kapott büntetése miatt nem tarthatja meg harmadik rajtkockáját.
Háromból kettő – ez Daniel Ricciardo eddigi időmérős mérlege Sebastian Vettel ellen. A német miként Melbourne-ben, úgy Bahreinben is lemaradt a Q3-ról, ausztrál kollégája pedig ezúttal is a legjobb három közé verekedte magát. Harmadik helyet érő ideje 0,9 másodperccel volt rosszabb Nico Rosberg pole-t érő körénél, ám Ricciardo elsősorban nem a nagy különbség miatt lehet bosszús: miután bokszutcai malőrje miatt egy hete Sepangban tíz rajthelyes büntetést kapott, holnap csak a 13. rajtkockából, azaz csapattársa mögül várhatja a lámpák kialvását.
„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel. Úgy érzem, ennél jobb eredményt nem lehet elérni – a mellettem ülő két fiatalemberrel persze más a helyzet. Nyilvánvalóan van még hova fejlődnünk, hiszen még jóval előttünk járnak. De elégedett vagyok a ma esti időmérő edzéssel. Nem volt könnyű a hőmérsékletváltozás miatt. Sokat csökken a pálya hőmérséklete az időmérő során. És ahogy látni lehetett, még a harmadik szabadedzésen is messze voltunk, de estére sikerült felzárkóznunk, és máris itt vagyunk a Mercedesek közelében. Jó érzés, ha sikerül csökkenteni a hátrányt. De még mindig van, mit behoznunk. Holnapra sajnos nem maradok itt az elején, egy kicsit hátrébbról fogok rajtolni. Ha vissza akarok kapaszkodni, sokat kell majd dolgoznom” – fogalmazott Ricciardo az időmérőt követő sajtótájékoztatón.
Majd arról is beszélt, vajon a stratégia segíthet-e neki az előrekapaszkodásban. „Vannak a csapatnál okos srácok, akik a holnapi taktikán dolgoznak. Biztos mindent megtesznek azért, hogy kitaláljanak valamit. A két-három kiállás között vagyunk. Nem tudjuk, hogy melyik a jobb. Talán kipróbálhatunk ezt-azt” – fogalmazott az ausztrál.
( motorsportal.hu )
| |