Hurrá, a Forma–1 megmenekült. Újra láthatunk tankolást, az autók gyorsabbak és hangosabbak, a versenyek jobbak, a versenyzők hősiesebbek lesznek, minden csapatnál beköszönt a jólét, visszatérnek az emberek a lelátókra, vasárnap délutánonként mindenki csüng a tévé képernyőjén, s a sportág csillaga ismét felragyog. Megvan végre a siker tuti receptje.

Vagy valami egészen másé…

Tegyük félre egy pillanatra a régi idők iránti nosztalgikus vágyódásunkat, a jelenkor visszásságai miatt érzett dühünket és a közelmúlt pár unalmas versenye miatti csalódottságunkat, és vessünk egy pillantást kicsivel távolabbról a Stratégiai Csoport legújabb „döntéseire”! Volt egy ülés, pár fontosnak álcázott határozattal, melyekről eddig csak kevés konkrétumot tudunk. Jövőre lesz szabad gumiválasztás. Két év múlva újra lesz tankolás. És –bár még senkinek fogalma sincs, milyenek lesznek, de – megújul az autók külseje is.

Az F1 válaszút elé érkezett, s a forradalmi változások mellett döntött? Ugyan már!

Tankolás: Utáltuk, de szeretjük!

A játék ugyanaz maradt – csak már más színű bábukkal játszák tovább. Pénteken derült égből villámcsapásként jött a hír a tankolás visszahozataláról – nem volt benne a levegőben. Hogy is lett volna? Manapság mindenki a költségcsökkentés fontosságáról, a környezettudatosság hirdetéséről és a versenyek izgalmasabbá tételéről beszél – márpedig 2009-ben éppen ezen elvek mentén határoztak a döntéshozók a tankolás betiltása mellett…

Az elvek változtak meg hirtelen? Nem hisszük, hiszen a tiltást ugyanaz a törekvés – ti. „a show” javítása – motiválta, mint most az engedélyezését. 2008 októberében összeült a csapatok által alkotott Sportmunkacsoport, s ötleteket gyűjtött a jövő változásaihoz. Itt vetődött föl, hogy be kellene tiltani a tankolást. A hátterében a költségek csökkentése, valamint az előzések számának növelése állt. Ne feledjük, ez az az időszak, amikor mindenki amiatt panaszkodik, hogy több a pozíciócsere a boxutcában, mint a pályán, s amikor fölmerül, hogy erre reagálva meg kellene újítani az autók aerodinamikáját keskeny hátsó szárnnyal és szélesebb, állítható első szárnnyal! Decemberben újratárgyalják a kérdést, s az FIA Világtanácsa elé terjesztik azt. Pár hónappal később pedig biztossá válik, hogy a tankolások kora véget ért.

A résztvevők számára öt és fél szezon kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, a tankolás tiltása rossz döntés volt? Ez sem lehet érv, hiszen az esetleges veszélyekkel már akkor mindenki tisztában volt. Az FIA-elnök Max Mosley már 2008 végén elmondta: „Én a tankolás betiltása ellen voltam, mert úgy gondolom, ez a show része. De legalább a kerékcserék maradnak, tehát érdekes lesz megfigyelni, ezen a téren ki a leggyorsabb. Ezzel talán elejét vehetjük annak, amit a nyolcvanas években láttunk, amikor a versenyzők a futam első felében nem is harcoltak egymással, mert spórolniuk kellett a gumikkal és a fékekkel.”

Szavaihoz nem kell kommentár. Ahogy a 2009 márciusában rutinosnak még aligha nevezhető Sebastian Vetteléhez sem. „2010-től igazán érdekes lesz tankolás nélkül. Egy telitankolt autót vezetni eleinte olyan érzés, mintha teherautóval mennél – ezt a gumiknak is bírniuk kell.”

Ezek után senki sem mondhatja, hogy a jelen problémái meglepetésszerűen jöttek. Akkor miért választották ezt az utat 2009-ben? És miért akarnak letérni róla hat évvel később? Dilettantizmusból? Kézenfekvő válasz lenne. Csakhogy itt ennél azért többről van szó.

Persze nem a mostani az első pálfordulás a szabályalkotás terén az elmúlt évtizedekben. Mondhatnánk, a „meggondoltam magam” alapállás a közelmúltban a szabályalkotók egyik legfőbb jellemzőjévé vált. Soroljuk? 2003-ban a Ferrari-uralom ellenszereként bevezetik az egykörös időmérő edzést, a korábbi négyről kettőre csökkentik az első és második helyezett által kapott pontok közti különbséget, 2005-ben pedig betiltják a kerékcserét. 2006-tól eltörlik az unalmasnak és igazságtalannak tartott egykörös időmérőket, ismét engedélyezik a kerékcserét, 2010-ben már túl kevésnek ítélik az első helyezett pontelőnyét a másodikkal szemben, így jön a 25 pontos rendszer. S közben kétszer betiltották, egyszer engedélyezték a kipörgésgátló használatát is, miközben bevezették, majd egy év után elvetették a dupla pontos rendszert… A felsorolás még így sem teljes.

Mindez azt mutatja, hiába a sok változás, valójában semmi sem változik a sportágban: csak járunk körbe-körbe.

Mire fel hát a tankolás visszahozatala? A válasz könnyű: a csapatoknak és szabályalkotóknak egyszerűen nincs más ötletük. Pontosabban a saját önzésük olyan szoros korlátok közé zárja őket, hogy csak folyton ugyanazon mentségötletekkel állhatnak elő.

Így megy ez már jó ideje

A Stratégiai Csoport ülésének egyik sarkalatos kérdését a költségcsökkentés jelentette, ám ezen a téren – láss csodát – most sem született eredmény. Felmerült a szélcsatorna betiltásának abszurd lehetősége, valamint a sokak által az F1 életben maradásának zálogaként emlegetett igazságosabb pénzelosztási rendszer átalakítása is. S mint az lenni szokott, a legérzékenyebb témák esetén, gyorsan el is terelődött a szó: „Jöjjenek hát a kliensautók!” – kiáltottak fel a helyzetüket féltő nagycsapatok. Mintha már ezt is láttuk volna párszor korábban.

Hat esztendeje az évnek ugyanezen szakaszában pontosan ugyanez a folyamat ment végbe – és annak az eredményét már jól ismerjük. 2009 április-májusában járunk. Az FIA elnöke, Max Mosley a gazdasági válságra reagálva fölveti a költségsapka bevezetésének lehetőségét. A nagycsapatok hevesen tiltakoznak. Az elnök módosít, és kényszerítő erejű kitételeket tesz: legyen kétszintes az F1, a költségsapkát betartók kapjanak nagyobb szabadságot, a nagyok pedig ha akarnak, csak költsék a pénzüket, de szigorú korlátozások mellett. A derekukat beadó kicsiknek több tesztet engedélyeznének, 60%-os szélcsatorna-modellekkel dolgozhatnának az 50 helyett, annyi motort és váltót használhatnának, amennyit akarnak (és amennyire futja a limitált költségvetésből), továbbá megduplázhatják a KERS teljesítményét is.

A fölháborodott nagyok persze a világ szégyeneként emlegetik a javaslatot. Patthelyzet. A kicsik örülnének Mosley javaslatának, három új csapat csak emiatt érkezne, de a nagyoké a döntő szó. Mosley megbukik, ötletéből semmi sem lesz. A nagyok jól járnak, a korábbinál nagyobb hatalomra tesznek szert, Bernie Ecclestone pedig mindeközben alamizsnával próbálja elhallgattatni az átvert újoncistállókat (Lotus, Virgin és Hispania), s fölajánlja nekik, hogy a kezdéshez költségsapka helyett 10 millió dollárt ad nekik, ezen felül pedig állja az Európán kívüli futamokra való utaztatásuk költségét.

A kliensautók hazugsága

Ismerős? Bizony, a döntő szó ezúttal is a nagycsapatoké (a Stratégiai Csoportban a hatból négy nagycsapat), a kétszintes F1 ötlete is fölvetődött (V8-as motorok, V6-os ikerturbók), radikális ötletekből sincs hiány, és még a kicsik elé dobott alamizsna is megvan – csak épp most kliensautóknak nevezik őket.

Az utóbbi melletti érv meglehetősen átlátszó. „Meg kell találnunk a kiscsapatok megmentésének módját, mert nem szeretnénk, ha többet költenének, mint amennyit keresnek. A Stratégiai Csoport kész gyári autókat kínálni más csapatok és új érkezők számára. És ha elveszítenénk egy csapatot, harmadik vagy negyedik autót is versenyeztethetünk” – mondja a nagylelkű Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff.

Összegezzünk! Adott egy kézenfekvő megoldás a kiscsapatok megmentésére a pénzelosztási rendszer átszervezése formájában, a nagyok viszont helyzetüket féltve kínjukban inkább más lehetőséget ajánlanak. S ez véletlenül éppen olyan megoldás, ami valójában megint csak saját pozíciójukat erősíti tovább…

Merthogy a partnerautók bevezetése valójában nem lenne más, mint egyfajta modern gyarmatosítás. Egy eszköz a teszt- és szélcsatorna-korlátozások megkerülésére, valamint a nagycsapatok helyzetének bebetonozására. Általa pedig kialakulna egy megosztott bajnokság, ahol a konstruktőr fogalma is új értelmet nyerne.

Csak hogy itt is előhozzunk egy 2009-es példát, Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke 2009 májusában a Mosley-féle költségsapka és a kicsiknek adott technikai előnyök kapcsán még éppen azzal érvelt, hogy az efféle megosztottság csak megölné a sportágat. „Vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy két táborra osztják a csapatokat, hiszen az egyik nyilvánvaló előnybe kerül a másikkal szemben. A bajnokság ezáltal sportszerűtlenné és eltorzulttá válik. Ez összezavarná az embereket, és drámaian csökkentené a Forma–1 értékét” – nyilatkozta.

Most ugyanez a módszer már a sportág érdekeit szolgálná? Ámítás! Valójában csak az számít, hogy mindig a nagyok járjanak jól. A kliensautókkal a kicsik csak fokozatosan eltororossósodnának, elveszítenék valódi arcukat, teljes értékű konstruktőri státuszukat, és egy lépéssel mindig a nagyoké mögött járó autójukkal elvennék tőlük az esélyt arra, hogy megismételjék a Lotus 2013-as vagy a Williams 2014-es meglepetéseit. Hivatalosan is töltelékcsapatokká, utánpótlásgárdákká minősítenék le őket.

És van itt még egy veszély: tudniillik a nagyok közül is mindig csak egy nyerhet. És ne legyenek kétségeink: ha valaki hosszabb távon nem nyer, az szemrebbenés nélkül le fog lépni, ahogy tette a Toyota, a Honda vagy éppen a BMW. Mi marad utánuk a sportban? Két-három gyártó, hat-nyolc egyforma autó? WTCC-s Citroen-féle hármas győzelmek? A 30-as éveket idéző Mercedes, Auto Union háziversenyek?

A sportágnak nem támogatnia, hanem kerülnie kellene a gyártóktól való ilyen mértékű függőséget. Elvégre már most is éppen a nagyok térhódítása miatt száguld 300-zal a szakadék felé…

A leglényegesebb kérdésben már döntött a sportág...

Persze ne legyenek illúzióink, a kliensautókból aligha lesz bármi is a közeljövőben. Ahogy még a tankolás visszahozatala kapcsán is korai örömködni. Az elgondolás most is csak figyelemelterelés – sok más fölvetéssel együtt. Sok-sok ötlet, kevés cselekvés, látszatintézkedések – ez mit sem változott 2009 óta. Csak akkor nem a rajtnál használt segédeszközök használatát, hanem a kerékmelegítőket akarták tiltani; nem a turbómotor, hanem a KERS létjogosultságát kérdőjelezték meg a technológiával nem boldogulók; s nem az igazságos pénzelosztásra, hanem a költségsapkára mondtak nemet. És nem kívánatosnak, hanem nemkívánatosnak tartották a tankolást…

Alain Prostnak teljesen igaza van: a sportágból a hosszú távú vízió hiányzik most leginkább. Ideje lenne eldönteni végre, hogy gazdaságosak akarunk-e lenni vagy sem? Pártoljuk a környezettudatosságot vagy csak a versenyzéssel foglalkozunk? Spórolni akarunk vagy sem? Vagy mindig csak arra vágyunk, ami éppen nincs, arra törekedve, hogy valójában semmi se változzon?

Az FIA, a FOM és a csapatok a sportág bajait érezve válaszút elé érkeztek: cselekszenek vagy menekülnek. Úgy tűnik, csütörtökön ebben az egyetlen kérdésben egyhangú döntést hoztak: mint az elmúlt vagy száz ülésük alkalmával mindig, ezúttal is a legkönnyebb utat választották, visszadugják a fejüket a homokba…

( motorsportal.hu )